Ferrari. V12. Többet nem is kéne mondani, függetlenül attól, hogy ez a márka meg tudta őrizni a zseniálisra hangolt és egyben totálisan elérhetetlen digórakéta fogalmát. Ezzel szemben egy átlag, ruppótlan ember számára marad a sótlan, ízetlen, mindenféle riasztó led mögötti villogással infarktusközeli állapotot előidézni kívánó unalmas gurulás. A kiváltságosoknak, pedig olyan életérzés adatik meg, melyet nem lehet szavakba önteni úgy, hogy ahhoz ne társuljon szenvedélyesség.

Autós sporttörténelmi korképet és technikai adottságokat, ezernyi karakterbe csomagolt unalmas sorokat tegyük félre. Senkit se érdekel. De tényleg. Pár szóban, kábé, így nézünk ki. Literenként 102 Le, 221 kW, 60 fokos V-motor, 12 henger, 2953 cm3, via Ferrari.com. Egyébként felesleges elmagyarázni a guruló páncélszekrények és a közlekedéskor, vezetés közben a visszajelzésektől totálisan megfosztott, már-már sterilre hangolt tejfölösdobozok korában azt, hogy egy '60-as években gyártott kocsi, miként viselkedik, viselkedhet. Ezt elmondani nem lehet, vezetni pedig nagyjából annyi esélyünk van, mintha egyszerre húznák ki az Eurojackpot és az itthoni Ötöslottó számainkat. Nem mondanánk úgy, hogy 0, de konvergál hozzá

Egy kis kitekintés gyanánt. Aki látta a nemrég megjelent Aszfalt királyai című filmet, nagyjából egy hollywoodi mércével, még Réz András filmesztéta szinten is elfogadható, jól kiszínezett autótörténelmet vetítenek elénk. Hangulatos és szórakoztató képet kapunk, milyen az, amikor két benzingőzbe átitatott, V-motorokról álmodó és azokat reszelő, kissé konok és ugyanakkor baromi tehetséges és elszánt ember összetalálkozik. 

Visszakanyarodva eredeti témánkhoz. Ferrari az a márka már időtlen idők óta, amikre a gyerekek azonnali vigyorral és apjuk karját rángatva mutogatnak. A csajok pedig úgy ugranak ki a bugyiból, mintha az sose lett volna rajtuk. Tökmindegy, hogy mely korban születünk, Ferrari az valahogy úgy költözik a poszterekről át, az emberek tudatába, hogy igazából nincs az a marketingstratégiai kutatás vagy emberi DNS vizsgálat, ami kimutatná, mi az istentől van ez az egész. Mitől van az, hogy meghalljuk az olasz zenekart és egyszerűen nem lehet ellenállni. Nem tudja, nem odakapni az ember a fejét. A földön nincs az a pokerarc, aki leplezni tudná kíváncsiságát és/vagy irigységét.

S, amikor meghallunk 7 percnyi #eargasm-et, akkor minden szó gyarlóvá válik...

 Ha tetszett a cikk. :)