2020. már 04.

8 szokás, ami kiveri a biztosítékot, ha kocsival közlekedünk

írta: KontentBroker
8 szokás, ami kiveri a biztosítékot, ha kocsival közlekedünk

f6clwhr.gif

Kezdjük a sor elejét néhány hashtaggel. #kocsogaudis, #parasztbéjemvés #hülyeszuzukis. Ha kidühöngtük magunkat, kezdjünk el a saját házunk táján is sepregetni. Senkivel sem fordult már elő, hogy véletlen tovább maradt fent a távolsági fényszóró vagy az irányjelző ugye? Mindenki pontosan tudja és példamutató magatartással jelzi is a környezetének, hogy mikor, merre és főként hogyan szeretne tovább haladni igaz? 

 

Őszintén szólva az előző kérdésekre a válasz, ugye, hogy nem minden esetben ugyanaz. Persze könnyebb a középső ujjunkat függőlegesen felmutatva, egyetlen szótlan mozdulattal közölni a körülöttünk hibát vétőnek üzenve azt, hogy „Drága barátom, legközelebb, ha összefutunk ismét, szeretnélek egy kávéra meghívni, mert úgy látom nagyon sietsz és elfelejtettél irányjelző használatával megkísérelni a sávváltás jelzésének időbeni létezését irányomba is jelezni.” Nyilván egy reggeli melóba rohanáskor, a „menj már a…” kezdetű mondatok hamarabb hagyják el a szánkat, szofisztikált és konzervatív családból származó neveltetésünkből eredő hagyományos értékeket gyorsan ezzel egy mozdulattal kukába dobva.

Néhány példa, és ha magadra ismersz, legalább holnap tudod, hogy a csí fogja elárasztani buddhai hittel átitatott éned, mielőtt elküldöd a másikat melegebb éghajlatra.

 

  • 1.) IRÁNYJELZŐ

f6clwhr.gif

kép forrása

Neeem, nem csak a BMW-sek felejtenek el erre a bajuszkapcsolóra egy halk legyintést tenni. Te is jártál már úgy, például a Soroksárin a kanyargós, több közlekedési lámpából álló, felhajtókkal tüzdelt részén, hogy „Hopp, itt kéne jobbra menni”, de mire megmozdultak az autód oldalán a sárga kis izzók - optimális esetben minimum 2, de inkább 3 pontján – addigra, ha nem is hoztál egy lábon kihordható infarktust a holttérben lévő társadra, minimum egy b@zdmeget azért olvashattál a tükörben.

 

  • 2.) MOBILOZÁS

12_mobile_driving_g_w.jpg

Értem én, hogy az Igazgatótanács elnöke / elnökasszonyaként, fontos és halaszthatatlan közlendőd van, mert a latte macchiatot, mire beérsz, nehogymár langyosan kelljen meginnod, mert utána nem csak neked, de mindenki másnak is rossz napja lesz az irodában. Bokros teendőid miatt képtelen vagy bemenni egy telefonboltba és venni ezeröccázé’ egy vezetékes #heccetet. Azt is megértem, hogy a Bluetooth nem feltétlen van jelen az autódban, bár ezt manapság egy átlagos hétköznapi verdában úgy adják, mint az utcára néző ablakokat és a fordítható kormányt. Ugyanakkor, ha esetleg annyira rutinos vagy, hogy például az Astoria környékén eszedbe jut jobbra fordulni, mindeközben 4-ből, 2-be váltva, irányjelezve, gyalogost nem elütve, biciklist sem veszed ki a nyeregből, de azért ezzel párhuzamosan a telefon másik végén lévő beszélgető partnered is tisztán, érthetően kapja meg az információkat, akkor neked valami show műsorban van a helyed, mert ez kivételes képesség, már-már cirkuszban is mutatni való. Arról nem is beszélve, hogy meglát a zsandár és a zsűrizést ebben a jelenetben 15 ezerről indítja.

 

  • 3.) ROHANÁS

f6db.jpeg

kép forrása

Tudjuk, hogy kettőfeles benzines gép megy mint a szemét, legalább úgy mint Toretto  bármelyik verdája. Vágom, hogy a vácin te vagy a jampi, mert „nyikkanik” még háromba’ is. Az már ebből egyenesen következik, a többi autós nemhogy mazsola, de egyenesen egy mozgó, guruló akadály és neked ilyenkor Fittipalditól örökölt Vataneni magasságokat is könnyedén lemosó vezetési technikád van. Mentségedre szolgáljon Te megpróbálsz irányjelezni, azt’ néha sikerül, néha meg nem, viszont benned általában bízni lehet, hiszen éber vagy. Te tudod merre mész, tudod mikor akarsz odaérni arra a sávváltásra, lekanyarodásra és egyebekre. Az, hogy kívülről a kapkodó barom vagy, azzal pedig ne foglalkozz. Ja de. 

 

kép forrása

Sajnos könnyen megértjük azokat az autós társainkat, akik a szeretett, féltett közlekedő edényeiket jogosan féltik a többi, közepesen igényes tulajtól. Senki se szereti az ajtórányitást, karcolást úgy meglátni az autón, hogy a köszi cetlin kívül egy releváns elérhetőség sincs. Ez a PC magyarázat. A valóság az, hogy a társadalom fele nem csak, hogy nem tud, de sokszor nem is akar normálisan beállni. A teszkóba, osanba, lidibe is úgy megyünk, hogy a gyereket remélhetőleg nem hagytuk az isiben, a nap végén, sz@r időben a fenének van kedve sokáig matekozni „egy parkolással”, meg különben is, van még hely azon a 2-5000 négyzetméternyi betonplaccon. Oroszoknál van egy évek óta jól működő fiatalos csapat, érdemes követni a Youtube csatornáikat.

 

  • 5.) KÖDLÁMPA, TÁVOLSÁGI FÉNYSZÓRÓ

VIGYÁZZ JÖVÖK!. A ködlámpa, egyébként ködzáró néven is ismerős. A lényege, hogy ha köd előttem köd utánam, akkor látszódjék a jelenlétem. Ennyire egyszerű. Pontosabban fogalmazva, nem azért van, hogy ködös időjárás esetén felnyomjuk és a lumenektől fulladozó barátainknak egy 3 perces black-outot adjunk. Távolságival ugyanez a helyzet. A mattult fényszóró mögötti Watt áradat ugyan számodra nem hozza meg a kellő látási viszonyokat, ugyanakkor aki veled szembejön, az első körben elküld valahova, valakiddel, másod sorban hunyorítva figyeli a jobb oldalát a kocsinak – akár egy kivilágítatlan biciklissel együtt - és imádkozik, hogy nem viszitek el egymás bal oldali tükrét.

 

  • 6.) BÉRLET A BELSŐ SÁVBA(N)

left-lane-slow.jpg

kép forrása

Alapesetben a szalagkorláttal elválasztott, osztott pályás aszfaltburkolaton közlekedést azért találták ki, mert így mindenki a saját tempójában tud utazni. Nem pedig azért, hogy autóút esetén 110 km/h-s, autópályán a 130 km/h-s megengedett sebességet 2-vel túllépve szüttyögve bosszantsuk a kétkilóval suhanó béjemvést. Arról nem is beszélve, hogy jön egy megkülönböztetést jelző jármű és kapkodhatunk, hogy van-e mellettünk valaki a külső sávban.

 

  • 7.) HÓ, JÉG ÉS LEVÉLSZEMÉT

b8391b16a1218e048e476e231461668a.jpg

kép forrása

Nem igazán kell ezt nagyon részletezni. Ha valaki vezetett már életében több évszakban, pontosan tudja, hogy nincs is kellemetlenebb meglepetés, mint egy esőben ragadó nyárfalevél maszatolása a szélvédőlapáttal vagy télen egy lapátnyi hó leesése az útra-kocsira menetközben. Szimplán balesetveszélyes, anélkül, hogy bármit is csinálunk emellett. u.i.: Havat idén eddig csak képről láttam...

 

  • 8.) ALAPVETŐ MŰSZAKI ÁLLAPOT

b3fuhzi.jpg

Ez érzékeny téma és bele lehet mászni rendesen. A tuningszakikat személy szerint védeném. Megmondom miért. Autóbuzik, jó esetben, általában – ismétlem általában futóműalkatrészeket, jó abroncsokat, megfelelően működő fényberendezéséket és fékalkatrészeket használnak fel. S igazából nem velük van a legtöbb baj, mert ők azt is észreveszik, ha egy légy rászáradt a géptetőre. Ha valaki nem tudja, hogy a DOT szám vagy a profilmélység mit jelent, ne kezdjen el emiatt kukoricán térdepelni, de a féktáv nem játék.  Az igazán sokkoló, amikor tükörradiálon gurulnak, 10 éve gyártott gumikkal. Azokkal a sofőrökkel van még baj, akiknél hátul egyetlen egy huncut féklámpára emlékeztető piros fényforrás se működik. Nem életszerű persze nyilván, hogy minden egyes napkezdéskor az összes kötelező tartozékokat ellenőrizve, minden világítást és egyéb műszaki paramétereket is megvizsgáljunk, de azért pár hetente, havonta kérjünk már meg valakit, hogy segítsen körbe tekinteni ezeken.

 

+1.)       BÁNYÁSZÁS

 woman-female-driver-uses-a-tissue-to-blow-her-nose-while-driving-732x549-thumbnail.jpg

kép forrása

Viszket, zavar, nincs kéznél zsepi, értjük. De a pirosnál, ha egy mód van rá, kívülről próbáld meg megoldani a bosszantó érzést. A többit pedig most inkább nem kell részletezni ugye... :)

 

Ha eszedbe jutott még pár baromi hülye szokás, kommentszekció szabadon. 

Ha pedig támogatni szeretnél: https://www.patreon.com/join/kontentbroker/checkout

Szólj hozzá

mobil közlekedés bmw autó parkolás rohanás autózás irányjelző belső sáv parasztparkolás napi autózás vezetés közben mobil vezetés közben