2020. máj 12.

10 éves, pusztító 10 hengeresek

írta: KontentBroker
10 éves, pusztító 10 hengeresek

1280px-bmw_m5_touring_e61_25303299844.jpg

 „Downsizing? Ugyanmár, az a kislányoknak való, ne röhögtessük már ki magunkat. Nem elég a 6-8 henger, nem elég a turbomotor, szedd már össze magad és csináljunk valami keményet”.

Így lehet elképzelni az európai 10 hengeresek létjogosultságát megmagyarázni kívánó megtervezésüket. A sportkocsiba azért, a SUV-nak kikiáltott harckocsi méretű és súlyú guruló páncélszekrénybe meg azért kell a 10 henger. A magyarázat megvan, mindenki mehet haza, köszönjük a részvételt, az ingyen pogi és a kávé továbbra is elérhető, a többi sajtóanyagot meg majd elküldjük a kontaktcímekre.

Nagyon más világot éltünk akkor. A környezettudatosságot és egy autó felhasználási lehetőségeit igen sokféle módon lehet értelmezni. Használati vagy élvezeti cikk, meg a „miért ne?!”. Álszent dolog a luxusautókat azzal átfaragni kisebb lökettérfogatúra, hogy az környezetkímélőbb. Szintén felemásnak hat az is, miért kell olyan autó, amivel 6 autót 3 másodperc alatt előzünk meg közúton. Arra is nehéz ésszerű magyarázatot adni miért olyan fontos a hangja. Ezek mindig is egyvalamiről szólnak. Az élményről, amit soha, senki sem vehet már el és erre 1000 szó is kevés… Aki pedig a fenntarthatóságukról akar beszélni: "A k.rvát se a főztje miatt szeretjük"... 

 

AUDI FSI V10 / pl: RS6, R8, S8

  • 525 Le
  • 530 Nm
  • 4961-5204 cm3, 90 fokos V-motor
  • 6 fokozatú automatizált kéziváltó, alias R-Tronic (erről erősen megoszlanak a pro-kontra érvek még R8 fórumokon is)
  • 7 fokozatú S-Tronic váltóval 2014-től debütált 

 

Auditól származó 5 henger hangja alatt generációk nőttek fel és itatódtak át a benzinszagba mártott autóbuzériával. Hálisten a gyártó is rájött, >>LÁSD<<. 10 hengert gyártani pedig ennek okán mi sem lenne könnyebb feladat. Megszorozzuk kettővel és kész. Legalábbis Neckarsulmban mérnökként ez lehetett az első gondolatok egyike..

S8-ban se szól ez rosszul...

Ezt a 2008 óta létező 10 hengeres - autós fogalmi szótárból gondosan kiválogatott, ide legjobban illő szóhasználatként emlegetett - erőforrást a Lamborghini-ből eredeztették. A jó és rossz szájízűek egyaránt morzsolgatták a témát és rágódtak rajta legalább annyit, mint a szomszéd kutyája egy marhalábszár csonton vasárnap délután. Lambo motoros Audi, S8 féle luxushajó esetén vagy Audi motoros Lambo? Olasz zeneművészeti egyetemet végzett technikát egy hideg-rideg német bódéba, több mint galád dolog lenne. Gondolták egyesek. Aztán rájöttek, hogy ez a méretű FSI beférhet még egy kombi A6-ba ( kötél és/vagy golyó általi haláltól félve javítom AVANT-ra és 2 heti szárazböjtre ítélem magam az Audi templomából kirohanó hithű lincselők elől elbújva ). RS6-ra átkeresztelve meg is született az új családi száguldó koporsó. A DSG rendszerű duplakuplungos (S-Tronic) váltóval egyébként 3 tizeddel jobb 100-as sprint lett megoldható. Na nem mintha bárki is panaszkönyvet követelve ajvékolt volna. Pár másodpercnyi (R8-ban 3.6 másodperc a 0-100, hogy pontosak legyünk ) száguldás közben a tizedeket. EBBŐL döntse el mindenki, hogy melyik V10-est hallja inkább.

Személyes tapasztalatom RS6-ról röviden. Balegybe beülve kezem, lábam remegett ( tekintve, hogy akkor még pár éves jogosítványomon alig száradt meg a hitelesítés ), majd vártam, hogy történjen valami. 10 henger, gondoltam magamban, itt valami pokoli földindulás lesz, de minimum megforgatom a bolygót magam alatt, s közben remélve, hogy ezzel egyidőben a mellettem helyet foglaló szalonból kíséretként száműzött értékesítőt se ölöm meg infarktust okozva neki, pláne máshogyan. Kihajtottunk külterület felé, körforgalmon át, semmi váratlan, ideges, türelmetlen nyers visszajelzés a kocsitól. Semmi. Itt valami átb@szás lesz, gondoltam. "S" kanyar érintői között 1 km hosszúságú egyenesben három autó cammogott előttem. Na majdmost! Izzadó tenyérrel kapaszkodtam a gyeplőbe, majd egy sietős félgázzal úgy értem el még a kanyar bejáratát megelőző szakaszt, hogy a rendőr is kockás zászlóval intett volna le. Az egész mutatvány után kényelmesen nyugalomra intettem négykarikás nehézpáncélost a megfelelő tempóba és ívbe egyaránt. Majd ezek után jött a nagy, hosszú egyenes. Nagy gázzal, ( meg persze ekkor már nagy arccal is :D ), megkértem az RS6-ot, hogy mutassa már meg mit tud ő és én mit nem. 20 olyan másodperc jött, amikor az óra a 240-et mutatta, a kolléga pedig homlokban gyöngyözve jelezte felém, hogy a 10%-a az enyém, ha megtöröm a kocsit. Ez úgy akkori árfolyamon számolva 3.6 millió HUF is lehetett volna… Belátó bölcs gondolata pápai bullaként hatva rám, óvatos cselekvésre intett és szépen hazasétáltattuk az RS6-ot…

 

BMW S85 V10 / M5, M6

  • 4999 cm3
  • 507 Le ( imába foglalható MDM beállításoknak köszönhetően csinál az addigi 400-ból )
  • 520 Nm

 

A pusztító vadállat, a pszihopata, a zártosztályról menekülve rohanó félőrült, akinek totálisan mindegy, hogy közúton, pályán, akárhol közlekedik. Egyértelműen azt közvetíti, üzeni, mi több ordítja, hogy nagyon gyorsan tűnj a szemem elől, mert vagy kettéharaplak vagy lemoslak az útról, ha pedig nem, akkor köszönd meg baromi gyorsan. A pokol legmélyebb bugyraiból előásott, F1 géneket megöröklő, ép elmét messzire elkerülő luxuslimuzinba csomagolt öltönyös bérgyilkos. Ez az E60M5. A kétajtós konditeremszökevény MMA harcos M6 meg pláne. Senkit se érdekel a mérnöki megoldásokkal tűzdelt sorok, fogalmak egyike sem. Ha mégis, itt vagy itt, meg itt is olvashat róla. Lehet falloszméregetési szakkört tartani és megnézni, hogy a Mercedes táján mi volt az akkori műsor a legtehetősebb vendégek számára a "Hogyan vegyünk benzinzabáló szörnyet?" című gálavacsorán, de kit érdekel. A BMW elegánsan berúgta az ajtót és azt mondta, hogy „B..ik, ezt figyeljétek, így kell ezt csinálni”. (Csendben megjegyezve a Mercedes-en kívül kevés igazán hátborzongató V8 készült az utóbbi 10 évben...) Nincs az a marketinganyag, sajtótájékoztató, ami el tudja hitetni velem, hogy az S85-ös V10-es bayor szériát nem azért gyártották, hogy az ember megőrüljön vele. A zseniális Bangle-BMW igazi Hitman a mai napig. A szemünk hozzá tudott szokni az évek alatt, elegáns formája nem akar kimenni a divatból és a hűvösen elegáns silberglau metallic dukkózása pikkpakk üzletembert farag belőlünk. Létezett még szintén M5-ös E61 kódjelű Touring is, ha esetleg az RS6-nak kéne valaki ellenfél a „családi autó” mezőnyben. Viszont az 1000 db legyártott E61-ből egyetlen darabja jelenleg is többet ér, mint a villamosablakon bámészkodó, irigy tekintetű BMW-t becsmérlő indexhuszárok életre szóló BKV bérlete. Lehet jönni a csapágyasodó motorproblémákkal, lehet nyugodtan, bátran fröcsögni, hogy mára ezek annyira rizikós anyagi tételek, hogy csak a hülyék veszik meg, senkit se érdekel. S85-tel szerelt BMW-vel nem csak járni a legmenőbb dolog, de még csak a nézegetésük is jobban megéri, mint leállni bárkivel is megvitatni, hogy miért nem. BMW-s PRSZT és? A legdurvább rádöbbenés akkor éri el az embert, amikor az addig megszokott életét és a komfortzónáját úgy borítja fel valami, amiről álmodni sem mert. Észak-Amerikában létezett belőle 6 sebességes manuál, Európában 7 sebességes automatával lehetett megkapni.

Grúz barátaink így bánnak velük..

 Az S85-ről már elég sok tapasztalat van. Például náluk elég kedvesen el van rejtve az egyik bekezdésben, miszerint egy váltó mennyibe kerülhet...

 

 

+1 Dízel V10-esek, lásd VW konszern

 

Az ésszerűség itt is csak úgy van jelen, mint a csipszes zacskó tartalmára utaló, hátuljára írt mogyoró. Nyomokban. 1000 Nm-rel már a MÁV is tudna mit kezdeni, nemhogy apa, amikor az építőipari cégbe importált verdával kimegy a munkaterületre megnézni, hogy mi a stájsz. Ennél többre nem való. Anti is kiválóan leírta, elmondta, bemutatta. Féltve őrzött kincs a hajtáslánc és nem feltétlenül azért, mert egy remekmű, hanem mert V10TDI-t seggberúgni nagyobb öngól, mint amit akár egy focista is elkövethet a pályán. Minden kedvességet, alázatot és tiszteletet felmutatva ezeket a kocsikat szerénységgel csak vádolni lehet. Ki az a telhetetlen ember, akinek a teljesítmény mellé még az is számít, hogy elszámolható-e az 1000 Nm-es tank gázolajevése, amikor azt is nehezen tudja kiszámolni milyen gyakorisággal lehet szükség rá egyáltalán. Értem én, hogy „királyi surrogással" karcol bele a 200-ba, de most komolyan. Azon kívül, hogy az előbb említett – hipotetikus értelemben vett tulajdonos – a lakóparkját, ha nem tudja eladni, akkor ezzel cakk-pakk elhúzza, azon túl nagyjából semmi élvezeti értéke nincs a benzinesekhez képest, cserébe egy olajcsere alkalmával majdnem annyi lötyi megy bele, mint nyáron az ablakmosóba…

Szólj hozzá

BMW R8 Audi R8 BMW M5 BMW M6 BMW V10 Audi V10 Audi R8V10 V10TDI