Régen minden jobb volt rovatnak is hívhatnám a következő témát. A '90-es években elérhetőnek tűnő és a nagyjából elérhetetlen kategóriát egy dolog köti össze. A vágyakozás irántuk. Mérettől, formától függetlenül voltak/vannak olyan típusok, amiket egyszerűen érezni akarunk. Ezekről a típusokról vagy márkákról viszont elég sokat lehetett hallani az évek alatt.

A "legfiatalabbak" is 20 évesek, ugyanakkor, akik ebben az időben már nem BMX-el közlekedtek, azok egyetlen betű megcserélésével már könnyen a BMW-t mantrázták.

Következzen a sor, amely szerintem egy olyan nosztalgikus vágyódást is felhozhat a régi emlékekből, hogy könnyen felszalad az ember a használtautós oldalakra kíváncsiságból. Egy részük még elérhető áron van, a többiekre ácsingózhatunk tovább.

 1.) Mercedes - Benz. W124 Coupe

Kellően kényelmes, tágas, higgadt, afféle Mercis feeling. A Földön nincs olyan ember, akinek a formavilág ne lenne meg. Fekvő kocka lámpa, korszakból származó mérsékelten ívelt bódé, amely azt a hanyag eleganciát hordozta magában akkoriban, amit többnyire a született arisztokrata réteg tudott csak önazonosan viselni. Ebből nem óbégatott sem Dr. Alban, sem pedig a 4F Club. A motorpalettával és egyéb technikai száraz anyaggal sem fárasztanék senkit, mert ez már nem az a kerregős, dinnyés Merci (W123) hangulat, ami egy budapesti taxis élet után még lecsavart másik 1.5 millió kilométert valami afrikai térségben akármit/bármit is öntöttek bele üzemanyagként. Ez bizony az az időszak, amikor a Mercedes már úgy tudott létezni az emberek fejében, hogy az a luxustermék, amihez születni kell. Egy ilyen autóban ülve tisztán érződött, hogy nem akarsz megfelelni a külső világ számára, nem érdekel, hogy ki és mit gondol rólad, egyszerűen már nem is az autót irigyelnék alólad, hanem azt a leírhatatlan nyugalmat, ami sugárzik belőled. A márkánál a típusok megnevezésének átmenete itt kezdődött valahol. A Baby-Benz néven ismert C-Klasse előfutár E190, aztán E-Klasse elődként ismert W124, amelyből gyártottak egy igazán paraszt V8-as motorral szerelt példányt is, E500 néven. A W126 (S-Klasse), elég csak Jocky Ewing szemtelen mosolyára gondolni, amikor kiszállt belőle a Dallas című sorozatból. Gyártottak kabriót és kombit is, meg persze a soha véget nem érő hosszúságú Pullman-t ne hagyjuk ki, bár ezutóbbi nagyjából nem is létezik, annyira ritka. A bálnamerci néven elhíresült W126-ot váltani kívánó W140 kódjelű S-Klasse is ebben a korban vetődött partra, amely a mai napig egy guruló páncélszekrény érzést ad, "szinte teljesen mindegy" milyen állapotú. Egyszerűen ezekből a Mercikből - jóformán - BÁRMELYIK példányért megéri akár már pénzt is adni, hisz' ez a korosztály hordozza magában a legjobban a Mercizés fogalmát. A kupék, kabriók pedig függetlenül attól, hogy a természetes amortizáció kapcsán némelyik bizony szószerint stricihintóként üzemelt hosszú éveken keresztül, még mindig hozza a kötelezőt.

2.)  BMW 7-er, E38. Alias "szállító 7-es"

(képen nagybetűs szöveg: "Mindegy, hogy ez vagy egy használt Corolla. Ne légy paraszt")

Legyünk kicsit őszinték magunkhoz. Legbelül gyarlók vagyunk. Vágyódunk a hatalomra, az erőfitogtatásra, arra az érzésre, hogy sérthetetlenek vagyunk vagy csak simán szeretnénk, ha mindenki elhúzna előlünk, mert jövünk. Flegmaságunkat próbáljuk eleganciába csomagolni, hiába. A politikailag korrektnek tűnő "Road pressence" hangulat tulajdonképpen nem más, mint az autópályán az irányjelző bajuszkapcsolóval történő "Tünés az utamból" fényszóróüzenet átadása, bár néha ez se kell, mert tekintetünk sokkal beszédesebb. Böszme nagy, pingpong asztal méretű motorháztetőt tolunk magunk előtt, az utastér igazából mindenre - is - elég. S szépen lassan, észrevétlenül a legsötétebb énünké átformál minket az autó. Amit birtokolsz, az birtokba vesz. Mindenféle sztereotípiát félretéve, ezzel a képpel tudnám jellemezni, a fent említett 7-es BMW-t. Mai napig van egy olyan titokzatosan, kissé bűnös, sötét kisugárzása, amely valóban hordoz egy hűvös eleganciát is, azonban a flegmaság szinte üvölt róla. Mindezeket félretéve, el tudnám viselni ezt is a hétköznapokban.

3.) Dodge Viper. 

Az autóipar egyik, hanem a legkeményebb száguldó koporsója. ~8 literes, V10-es motorja a hátsó keréken igazából értékelhető tapadást sosem tudott mutatni. Indianapolis versenyen '89 környékén mutatták be az első prototípust. Akkori mérnökgárdánál biztos hosszú volt az előző napi céges buli. Vegyünk egy V10-es motort, lógassuk bele egy aránylag hosszú karosszériába, tegyünk hozzá hátsókerékhajtást, mert az vicces (értsd LOL), ne bonyolítsuk túl mindenféle biztonságtechnikai elemmel, aztán nézzük meg mi lesz belőle. Ha valaki szuicid hajlamokkal bír és nem tudja miként vessen véget életének, vegyen egy ostoba futóműgeometriával megáldott 10 hengeres vadállatot és nyomjon padlógázt bármikor, bármilyen körülmények között. Gyilkos viperától is félünk, ettől is lehet, de valahogy, valamiért mégis KÉNE. Korabeli videón is brutális az a hang.

4.)  Porsche 964

Ha már sportautó kategóriánál tartunk, aki igazán tökös legény az tudja, hogy Porsche-t kell venni. Nem arcoskodni kell a stiricihintóból a diszkó előtt, és nem kéne megölni sem magunkat. Gyerek, felnőtt, férfi vagy nő, mindenki tudja, hogy Ferdinand Porsche volt a Földön az egyik olyan ember, aki tudta, hogy mi az a forma, ami belülről mozgatja az embert. Egy Porsche-val meg lehet jelenni. Nem kell mindenáron leülni a földre, mint egy Ferrari vagy egyéb olasz digórakéta esetén. Ráadásul a boxermotor olyan szívmelengetően szól, hogy férfi legyen a talpán, akinél nem indul meg a "porcosodás", haa értjük mire gondolok. 

Íme:

5.) VR6 szériák (Golf, Corrado, Passat)

Szándékosan hagytam hátra egy kakukktojást. A Volkswagen az évek alatt minden volt, csak kuriózum nem. Eleganciával és hűvös, kimért magabiztossággal is csak vádolni lehetett. Átlag honpolgár viszont ennél jobb típusra nem vágyódhatott. Ezt még elérhetőnek érezte anélkül, hogy a szomszéd elkezdené a Zapehot vagy bármi egyéb szimpatikus bandát ráhívni a nyugodt hétköznapokban. A VW-nél valamit mégis akartak villantani. Hiába nem kívántak különösebben nagyot robbantani mégis sikerült. Bár nem ezek maradtak meg huligánkodásra, mint bayor társaik (lásd. BMW 325i), ugyanakkor, ha nem is tudatosan, a sleeper fogalmát kezdték érezni.

Kicsit belegondolva nagyjából úgy nézhetett ki, hogy míg a szomszédban az Audinál már végre kijöttek a jódlizással az erdőből az 5 hengeres motorokkal, Volkswagenék gondoltak egyet, "Unalmas Golf, Nesztek!". Azzal sem törődve, hogy esetleg orr-nehéz lenne ettől a kocsi. GTI féle pörgős, 1.8-as 4 hengeres után, mondhatni, hogy ököllel odacsaptak az asztalra. Egyébiránt létezett belőle 2.8 literes, 174 le-vel, illetve 2.9-es, 190 Le-vel.

Íme:

+1...

Ezt pedig csakúgy, itt hagyom.... 

BMW, E39, 1995-től gyártódott. Az M5, mint Motorsport széria, 1998-tól. 4.9 liter, V8, ~400Le.

Kommentben is jöhetnek tippek, kinek mit jelentett a '90-es évek álomautó, ami még mai napig érdekes lehetne.