2018. ápr 13.

Viszlát HDMI kábel

írta: KontentBroker
Viszlát HDMI kábel

Lassan már nem lehet "okos" eszközt nem venni. Egynémelyiken csak halkan mosolyog az ember és csodálkozik (lásd Smartbed), hogy ennek vajon mikor és mennyi értelme, haszna lesz, azonban létezik néhány igen hasznos vagy tetszetős kis apróság is. Meg persze más okosság is..

Smart TV-ről már mindenki hallott. Egyik leghasznosabb tulajdonsága szerintem, hogy ha valamit meg szeretnék mutatni, akár egy Youtube videót, akár egy képet, akkor csak fogom a telefont és "átdobom" a TV-re. Ez mind szép és jó, ha sikerül összepárosítani az adott eszközöket egymással. Egy laptop esetében viszont kicsit körülményesebb a történet.

Nos erre is van megoldás. Airtame a neve. A működése pedig egyszerű. Fogjuk az eszközt, rádugjuk egy TV-re, projektorra, a laptopon elindítjuk az adott programot, alkalmazást és kész. Az igazán nagy buli innentől kezdve pedig az, hogy ha több eszközre telepítjük ugyanezt az alkalmazást, a tartalmat megosztó gépen lehetővé teszi, hogy több képernyőn is megjelenjen az adott információ. 

A használathoz szükséges program ugyanúgy működik Windows, Apple, Linux alapú rendszereken is egyaránt.

(Chromecast, kép felül)

Ok, rendben, de ilyet láttunk már (vagy legalábbis valami hasonlót), lásd Google Chromecast, így itt célszerű egy kis összehasonlításról is beszélni:

  • Mindkettő vezeték nélküli hálózaton keresztül működik.
  • Mindkét esetben hozzákapcsolhatunk és ezáltal megoszthatunk tartalmakat TV-re, projektorokra, akár mobillal, akár laptoppal is.
  • Azok után, hogy vannak mérsékelten megbízható hálózatok is, Ethernet kapcsolattal is működik mindkét eszköz.

a különbség...

(Airtame, kép felül)

...azonban az Airtame az egy hálózati kódoláson keresztül működik (WPA2), addig a Chromecast esetében nem kell az adott wifi hálózatra csatlakoznunk se, hogy látszódjon a megosztás, ami azért rejt némi veszélyforrást is, hogy bárki láthatja mikor mit és hol nézünk meg...

+1 az Airtime, korlátlan mennyiségű eszközt engedélyez csatlakoztatni a Felhőből.

Alapvető különbség a felhasználás módja. A Chromecast otthoni felhasználásra van kitalálva és így próbálja szórakoztatni a felhasználóját (TV műsorokkal például), míg az Airtime inkább arra lett fejlesztve, hogy üzleti vagy akár iskolai prezentációkat lehessen minél szélesebb körben, minél több eszközön bemutatni. A másik tény, hogy míg a  Chromecast az Internetről "szedi" a tartalmat, addig az Airtime egy adott laptopról vagy bármilyen egyéb okoseszközről.

Források és több infó itt és itt meg itt is fellelhetőek.

 

 

 

Szólj hozzá